***GONDOLATMOZDÍTÓ***

Spirituális gyógyítás? Elmerengtem. Sok-sok év telt el azóta, mióta ráléptem az Utamra. Akkor még nem tudtam, hogy ez az. Akkor még minden furcsa és idegen volt számomra, de miután szerencsére megmaradt gyermekkorom kíváncsisága, hát bekukkantottam mindenhova. Ahova meghívtak, elmentem, ami érdekelt, utána néztem. Amikor felkértek előadást tartottam, amikor kitaláltam valamit, megterveztem. Állandóan változtattam, módosítottam, és lépegettem előre. Hajtott az ismeretlen felé a megfoghatatlanság, egy olyan erő, aminek nem is tudtam volna ellenállni. Szinte minden tetszett, mindenben találtam valamit, ami miatt érdemes volt ott lennem. Sokat hibáztam, tévedtem, ettől összeomlottam, egy nagyobb zuhanás után alig tudtam feltápászkodni. Később megtanultam, hogyan kell felállni. Belemerültem, és tanultam és tanultam. Faltam és falom ma is a könyveket. Megérzésre, ránézésre és az ajánlás elolvasása után választom ki az épp engem érdeklő témát. Ami nagyon megfog, azt több oldalról is körbejárom. Van bennem egy fikarcnyi szkeptikusság. Ha kell, belekötök, ha valamivel nem értek egyet, félrehúzom a számat, amikor valakivel beszélgetek, akkor hajtom a magam elgondolásait. Nem azért hogy győzzek! Azért teszem, mert miközben vitázom, rengeteg új gondolat merül fel, amire addig nem is gondoltam. A kineziológiai oldások alatt is velem van ez az érzés. Kimondok olyan ideákat, jelentéseket fűzök eseményekhez, amit addig sehol nem olvastam, nem hallottam. Ilyenkor azonnal szkeptikus leszek: elhihetem-e, továbbadhatom-e? Én vállalom a felelősséget, saját magam által kimondott szavaimért. Aki engem hallgat, az viszont vállalja a felelősségét annak, hogy elhiszi-e. Amikor dolgozni kezdtem természetgyógyászként, már sokkal több információ volt a tudástáramban, mint egy évvel előtte. Ezidő alatt, kb három-négy évnyi tananyagot vettem magamhoz. Hatalmasra tágult a világ, láttam mekkora lehetőségek vannak, az addig szorosnak hitt kis világon kívül. Csodás érzés volt ezt megtapasztalni. Én akkoriban meg akartam menteni a világot. Mindennap, minden héten és mindenkit, aki az utamba került. Mindenkiért felelősséget akartam vállalni! Mindenki terhét cipelni akartam. Mindenkit meg akartam gyógyítani, osztottam a tanácsokat, ott voltam mindenhol, adtam amennyi csak a csövön kifért. Jól esett a lelkemnek. Régen még szerettem volna, ha elhiszik, amit mondok, azt is nagyon akartam, hogy alkalmazzák, és akkor tudom, rendben lesz az életük… Akkor meggyógyulnak. Ezt hittem! Lassanként lecsendesedett a kezdeti intenzitás, a felfokozott tenni akarás, megálltam és körülnéztem. Teljesen megdöbbentem attól, amit láttam. Régen benne éltem apró kis világomban, a magam szemléletével. Ahogy kitágult a világ, a lehetőségek határtalanságával olyan utakra leltem, amit addig nem is álmodhattam. Belemerülésem közben nem volt időm felfedezni a körülöttem zajló világot. Amit ekkor láttam, attól megtorpantam. Első reakcióm a kétségbeesés, a tehetetlenség és a továbblépés összegubancolódott érzései voltak. Szorított, és olyan volt, mintha le akarna láncolni. Egy eszme vezérelt: a gyógyítás eszméje. Akkor, azokban a napokban döbbentem rá, hogy nem tudom, mit is jelent pontosan. Mit jelent, az, hogy én valakit meggyógyíthatok? Aki megkér, azt gyógyíthatom? Hihetetlen erővel támadt rám ez a kérdés. Nemsokára a spirituális világ hogyléte kezdett el érdekelni. Sokan, mondhatni, rengetegen hirdetik a spirituális ideákat, és egyre többen vagyunk, akik hiszünk a fizikai dimenzión túli világ létezésében. Hisszük és ekképp alakulnak gondolataink is. Erre építjük világképünket. Erre alapozzuk jövőnket. Ebbe kapaszkodunk, ezt hívjuk segítségül… ettől függünk. Félelmetes. Van valami, amihez kapcsoljuk magunkat, vannak emberek, akiket követünk…. van valami, ami tovább mélyíti önállótlanságunkat. Körülnézek és megszeppenve tartom vissza a levegőt, hogy még jobban koncentrálhassak, hogy még jobban megérthessem ezt a számomra egyre érthetőbbet. Mert már kezdem érteni. De most már nem akarok beszélni róla… már csak leírom… Született egy mese. Egy felnőtteknek szóló, bájos, csodálatos elemekkel átszőtt, mélyen a lélekre ható hosszú történet, a világ keletkezéséről, a kis lényekről, akik velünk vannak, és azokról a tanulságokról, amiket nem kerülhet ki egyetlen ember sem – ha élni akar. Leszülettünk a Kék bolygóra, feladatot hoztunk magunkkal, és kötelességünk eszerint élni. Hisz saját magunknak emeltük fel a mércét. Sosem azzal van baj, ha nagyra állítjuk azt a lécet: a baj ott kezdődik, ha nem hisszük el, hogy át is tudjuk ugrani! Megértettem mindent. Itt vagyunk, és van, aki tudja, van, aki nem. Aki sejti, az lehet, hogy nem tudja mi ez, ha kezdi kapizsgálni, azt nem tudja, mit kezdjen vele. Amikor elkezdené, nem tudja, hogyan tegye. Azt meg végképp nem tudja, merre induljon, mit higgyen, mit hívjon segítségül. Amikor talál valakit, gyakran előfordul, hogy mellényúlt, fájni fog, szenvedhet tőle – de hát ez is része ennek a világnak. Vegyük már tudomásul, életünket nem lehet felfedezni csak úgy! Meg kell dolgozni érte! Információkat gyűjteni, azt megtölteni tapasztalatokkal, megélni és így fejlődni. De ezt nem lehet egy karosszékben ülve! Hogyan merjek én 30 évnyi tapasztalat után gyógyítani? Most jöttem csak rá igazán, hogy nem is akarok! (Épp eszű ember az, aki éles késeket dobál szanaszét, pedig csak kenyeret akar vágni?) Ha valaki így gondolkozik, az bizony ott ragadt a tinédzser korban, ahol a cél: minél több pénzhez jutni minél kevesebb ráfordítással, lehetőleg munka nélkül! A gyógyítás megtanulása egy egész életet ölel fel: saját magunkban kell felemelni a gyógyító erőt, azt  a képességet, hogy saját magunkat tudjuk meggyógyítani. Tehet itt bárki bármit, ha a másik csak kérdez, csak panaszkodik... lehet hogy kéri is a segítséget, de el már nem fogadja... élni nem akar vele. Mert akkor megváltozik az élete! És ezt a változást már kevesen vállalják fel: hosszú az út, és néha rögös is. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Te is tudtad, csak már elfelejtetted! Amikor elindultál bátor voltál, és akartad ezt a világot! Valamit elárulok: lehet a nehézséget könnyebbé varázsolni, a lehetetlenből lehetségest alkotni, a láthatatlant láthatóvá tenni. Lehet a lehasadt és beletapadt életbe egységet építeni. Csak meg kell tanulni! Tanulni, tanulni, és tanulni. Sok lépésben, odafigyelve, tettekre váltva. Az élet iskolája akkor kezdődik, mikor az állami iskolának vége van! Az élet iskolájában is vannak vizsgák, de ott a megmérettetés nem a tanárok előtt, hanem saját magad előtt történik: egy tükör előtt állsz, és amikor időnként változást és fejlődést látsz, akkor felsőbb osztályba léphetsz. Ha évek múlva még mindig ugyanazt látod, nem fogsz megbukni, de hogy nem fogod jól érezni magad a bőrödben, az is biztos! Ki mutatja meg, mikor és hogyan lépj tovább? Ha nem gyógyíthatok, akkor mit tehetek? Hogyan segíthetek? „Egyszer egy fiatalember álmában egy kis boltba lépett be. A pult mögött egy angyal áll, izgatottan kérdezte tőle: - Mit árulnak itt? Az angyal barátságosan válaszolt: - Mindent, amit csak szeretne. – Ekkor a fiatalember a következőket kezdte felsorolni: - Akkor szeretném, hogy minden háborúvéget érjen a világon, jobb feltételeket szeretnék a társadalom perifériáján élő emberek számára, szeretném, ha megszűnne az éhezés Latin-Amerikában, munkát szeretnék a munkanélküliek számára, több közösséget és szeretetet az egyházban, és… és… - Ekkor az angyal a szavába vágott: - Bocsásson meg uram, azt hiszem félreértett, nem gyümölcsöt árulunk, hanem csak a magját!” (Ismeretlen szerző) Ott lehetek veled, amikor eléggé fáj már. Ott lehetek veled, amikor némán kiáltasz. Ott lehetek veled, amikor  egyedül vagy. Ott lehetek veled, amikor a hited elhagyott. Bármikor ott lehetek veled… amikor szükséged van rám… amikor szükséged van egy aprócska magra… Mintha mindenki a gyümölcs édes, zamatos húsára vágyna…? Mi lesz a maggal, amikor elültetjük, gondozzuk, figyeljük, tanulgatunk róla? Hogy lesz így dús a természet újra? Hogy lesz így telve az erdő fákkal, bokrokkal, búvóhelyet és otthont biztosítva a kis állatok számára? Elmondhatjuk-e bátran, és nyugodtan, hogy megtettem mindent… talán sokszor még mindig az óvodáskor küszöbére ránt egy emlék, ott toporgunk, és arra várunk, hogy vegyen föl valaki, amikor félünk, gondoljon ki helyettem valami okosat, amitől jobban leszek. És amikor nem olyat mond, akkor mutogathatok rá, hogy ő a hibás. Ébresztő! A múltad már megmutatta magát, a jelenedből pedig, a tudásoddal fogsz megfelelő jövőt alkotni. Hisz te vagy, aki megteremted! A te feladatod, a magból teremteni! Teremtő lények vagyunk mindannyian! Elvezetlek egy válaszút elé, ahol az útjelző táblák több alternatívát is felkínálnak. Hogy melyik útra lépsz, az már a Te dolgod. Önként, maga választhatod meg, hogyan tovább. Ez lesz az az út, amelyiken boldoggá válhatsz! Én - felfedezni jöttem erre a világra! Felfedezem az életképes magokat, megfigyelem, megtapasztalom és tovább adom! Tanítanom kell, hisz véremben több generációs és inkarnációs tanítói vér csörgedez.   Tanítani és ezáltal gyógyítani, pedig csak egyetlen módon lehetséges: magokat ajándékozok, majd tudásom legjavából megtanítom, hogyan lehet elültetni…

**ARCHÍVUM** Összesen: 26 db    1  2 ...  9   Válasszon az alábbiak közül: Spirituális gyógyítás? Érettek vagyunk-e a sikerre? Legfontosabb gátjaink